Metszés

2016. 02. 29. 18:38:33

metszésEgyre több újdonság, technológiai újítás jelenik meg a kertészet területén is. Az újdonságok nagy része igen hasznos, ma már nem csak a könnyebbséget és a nagyobb profitot szolgálja. Szerencsére egyre nagyobb hangsúlyt kap a környezetvédelem is. Számtalan olyan technológia van azonban aminek az alkalmazása kérdéseket vet fel bennem. Az egyik ilyen a metszés is, illetve az, hogy nincs szükség metszésre. Több oldalról is megvizsgáltam a kérdést és arra jutottam, hogy igenis szükséges a metszéseket elvégeznünk. Vegyük sorba, hogy miért!


A metszés szerepe:


A metszéssel alapvetően a növényeket formáljuk, igazítjuk, alakítjuk a saját elképzelésünknek megfelelően. Bizonyos növények esetében akár szobrok is készíthetőek, mivel jól tűrik a nyírást, metszést. Az alakformáláson kívül még számos jelentősége van. A metszéssel a termés mennyiségét, eloszlását és a növények folyamatos megújulását is befolyásolhatjuk.


A növények ifjításának nagyobb szerepe van, mint gondolnánk. A legjobb példa erre a törzses ribiszke és egres. Néhány év alatt kiöregszik és elpusztul, mert az alany arany ribiszke és erre oltják a nemes részt. Azonban mindkét növény alapvetően cserje, folyamatosan új hajtásokat hoz a cserjetörzsből így folyamatosan megifjul. Az idős vesszőket ki szoktuk metszeni, ritkítani. A törzses változatoknál erre nincs lehetőség, ezért néhány év alatt ki is öregednek és elpusztulnak.


Ha nem alkalmazzuk a metszést a növényeink, különösen a gyümölcsfák, gyümölcstermő bokrok kiöregednek, idővel csökken a termés mérete és mennyisége. Valamint egyes fajok, pl. alma, szilva hajlamosak a szakaszos terméshozamra, vagyis az alternanciára. Ez azt jelenti, hogy egyik évben nagyon sokat terem a fa, akár meg is „szakadhat”, míg a következő évben szinte egyáltalán nem vagy csak nagyon keveset terem. Metszéssel ez is kiküszöbölhető, ugyanis a termőrészek mennyiségét szabályozhatjuk, szebb, darabosabb gyümölcsöket termelhetünk.


Növényvédelmi szempontból sem utolsó a metszés. Ha nagyon sűrű a lombkorona, akkor könnyebben kialakulhatnak gombás és bakteriális megbetegedések. Sőt egyes betegségek esetében a metszés az egyetlen megoldás a visszaszorításra, kezelésre, ilyen a tűzelhalás az almatermésűeknél.
Sokan félnek a metszéstől, sajnálják a növényeket visszametszeni. Ilyen kertekben találkozhatunk felkopaszodott, kiöregedett, megnyúlt, ritka növényekkel. Természetesen igaz ez a szobanövényekre is! Ne féljünk visszametszeni a növényeket, igazából nem lehet elrontani. Egy erőteljes metszés hatására erőteljes hajtásnövekedéssel reagálhat a növény. Gyümölcsfák esetében fordulhat elő ez esetben, hogy a metszés utáni évben nem terem a növény, ha erőteljesen volt a visszametszés.


Csupán egy két szabályt kell betartanunk. Az egyik ilyen a metszés időpontja. Erőteljes visszametszést, vastagabb ágakat csak a nyugalmi időszakban távolítunk el. Kajszibarack esetében csak a rügypattanástól virágzásig tartó időszakban végezhetjük el a metszési munkákat. A kórokozó, amely a növény pusztulásáért felelős hidegben aktív. Ha más időpontban végezzük el a metszést, akkor szinte biztosan számíthatunk a „leforrázásra” emlékeztető vessző, ág, majd korona elhalásra.


Ne hagyjunk kalaptartókat! Kalaptartónak nevezzük azokat a csonkokat, melyet a törzsön, ágakon hagyunk meg. A kalaptartó akkor keletkezik, amikor az ágat, vesszőt nem tőből távolítjuk el, hanem néhány centiméteres részt meghagyunk. Ilyen esetben gyakran előfordul, hogy a visszametszett ág tövében lévő alvó rügyek kihajtanak.


A keletkező nagyobb méretű sebfelületeket minden esetben kezeljük le! A sebkezelésre használhatunk fasebkezelő gélt, méhviaszt.
A sebkezeléssel elősegítjük a seb gyorsabb gyógyulását, illetve ami a legfontosabb, hogy megakadályozzuk a kórokozók, kártevők bejutását.

 

metszés eszközei


Milyen eszközök szükségesek a metszéshez?


Metszőolló, ágvágó, ágvágó fűrész. Nagyon fontos, hogy jó minőségű, éles eszközökkel dolgozzunk! Az életlen eszközökkel nehéz dolgozni, nem alakítható ki szép sebfelület gyakran roncsolódik a vágási felület.
A metszés elvégzése után jöhet a lemosó permetezés, aminek az enyhe telek miatt egyre nagyobb jelentősége van. A lemosó permetezéshez olajos rézkénlevet érdemes használni. Az olajos rézkénlé legfőbb komponense a parafin olaj, amely egy vékony filmréteget képez a növények felületén, elzárja az oxigént a repedésekben, rügypikkelyekben áttelelő kórokozóktól, melyek megfulladnak.


<< Vissza a bejegyzésekhez

Szólj hozzá elsőként! (A hozzászólások moderáció után jelennek meg.)

Név:

E-mail:

Hozzászólás:

Tippek-trükkök

Kifagyasztás

2012. 02. 01. 20:10:58

A növénytermesztésben is alkalmazott technológia. Tartós és hideg teleken a temesztőberendezések talajának kifagyasztásával jelentős kártevő, kórokozó gyérítés érhető el. Használjuk ki a jelentős fagyokat virágföldünkben lévő kártevők, kórokozók gyérítésére. A zsákos kiszerelésű földek is tartalmaznak bizonyos mennyiségű kártevőt. A szobahőmérsékletű föld hirtelen átfagyása ellen nem tudnak védekezni, védőképletet kialakítani.

további tippek >>